Bevezető. Miről tervezem szólni a Klaus Schulze blogot?

Másfél éve tartó Klaus Schulze mániám egyik egyenesági következményeként értékelem, hogy Schulze blogot is indítottam. Hogy minek? Ismét csak magamnak. Bár szeretnék, de jó zenekritikát írni nem tudok, így marad a szubjektív benyomás, élmény megosztása önmagammal a neten. Mondjuk értelmetlenül áradozó, kritikátlan rajongói blogot sem szeretnék vezetni, úgyhogy majd szépen megkeresem a komolykodó kritika-szerűség és a laikus befogadás közötti egyensúlyt.

Az biztos, hogy tervezem a végighallgatott Edition-ök értékelését, mert ezekből annyi van, hogy ember legyen a talpán, aki emlékszik rájuk, és vannak köztük igazán gyöngyszemek.

Utána persze minden albumról igyekszem megírni a véleményem, amelyet ismét csak az nehezít, hogy az életmű bő egyharmadánál sem tartok, és meg is torpantam a nyolcvanas évek elején, mert a digitális korszakába lépett Schulze anyagok közül egyre nehezebb megtalálni azt, ami az én ízlésemnek megfelel, tehát vissza-visszatérek a nagy klasszikusokhoz, illetve az Editionökhöz.

És akkor még nem is beszéltünk a modern munkásságáról, a pár éve tartó Lisa Gerrard-os kollaborációról, a Dark Side sorozatról, a két Contemporary Works-ről, stb.

Aztán persze lesz még toplista, kezdőknek ajánlott számok, évszakhoz/hangulathoz illő zene, Schulze és meditáció, Schulze és jóga, Schulze és munka, Schulze és utazás (bkv), Schulze és utazás (elmében), Schulze és szex (az nem lesz, mert párom utálja (mármint Schulzét :-D)), Schulze és vezetés, és még ami eszembe jut.

Addig is ízelítőnek egy kis lebegés (Floating) Schulzéval a legendás Moondawn albumról::