Schulze hajnalig

Tegnap este úgy alakult, hogy sokáig kell dolgoznom. Ennek átvészelésében sokat segített, hogy a szokásosnál magasabbra tekert hangerővel hallgattam kedvencem, és mivel az otthoni számítógép előtt tültem, rendelkezésemre állt az egész kollekció, többnyire flac-ban (mondjuk én sok különbséget nem hallok az mp3 és a flac között, de egyrészt nincs olyan hangrendszerem, másrészt nincs olyan hallásom, harmadrészt meg ki tudja, hogy nem-e mp3-ból csináltak flac-ot.).

Szóval szólt a Schulze, klasszikusok (Stardancer 2, Nowhere now here, a Timewind bónusztrackjai), a Historicból a kedvenceim (Alles ist Gut, Havlandet), meg már nem is emlékszem még mi. De az biztos, hogy jól tartotta bennem a lelket és a hangerőnek köszönhetően megvolt az ébrenléthez szükséges adrenalin-löket is.

Mit nem adnék, ha eredetiben hallhattam volna ezeket a számokat előadva....

Schulze + (Pink Floyd;Tangerine Dream)

Ha már az előző posztomban megemlítettem a Pink Floyd legendás Dark Side of the Moon-ját, le is töltöttem az mp3 lejátszómra, letesztelni, tényleg elmúlt-e a varázs. Igen és nem. Annyiból elmúlt, hogy nem volt kedvem végighallgatni az egészet, csak a csúcspontokra voltam kíváncsi, szóval pörgettem a számokat, így megmaradt a Breathe, a Time és a Money. A Time gitárszólójánál viszont pontosan ugyanúgy lett libabőrös a hátam, mint tíz évvel ezelőtt és a Money is igencsak előhozta a kellemes emlékeket. Ez jó, ennek örülök. Néha jó újra elővenni, még akkor is, ha utána gyorsan visszatérek Schulzéhoz.

A másik zenei kitekintés a Tangerine Dream. Két okból: mert jó zene és mert Schulze is itt kezdte. Korábban már próbáltam hallgatni, de akkor még annyira erős volt a Schulze-varázs, hogy félretettem, most jött el az ideje a nyitásnak. Így letöltöttem a korai évekből pár albumot, egyelőre csak a Ricochet-et hallgatom, mégpedig azért, mert egyik kedvenc ProgArchive-os Schulze kritikusomnak ez a választott nickneve. Nem rossz, erős atmoszférája van, de kicsit még mindig Schulzét keresem benne, mert ugye ezt a zenét tudatosan választottam, ezért azt várom, hogy minél jobban hasonlítson Schulzéra. A későbbi TD albumokról olyan lesújtó kritikákat írtak, hogy azokat valószínűleg kihagyom, de néhány korait még biztos kipróbálok. Természetesen azt is, amiben Schulze is játszott.

És mindezek mellett folyamatosan Body Love 2, Nowhere now here, Stardancer II, Moogetique (repeatra rakva, órákig)...

Búcsú helyett folyamatosan Body Love 2.

Mivel itt az ősz, itt a rossz idő, gondoltam szépen elbúcsúzom télire a Body Love 2-n lévő zseniális Nowhere now here himnuszától, az igencsak jó Stardancer II-től és a pszichedelikus-meditatív Moogetique-től. Még egyszer utoljára meghallgatom, aztán letörlöm a lejátszóról és egész tavaszig pihenni fog, mint a Mirage tette tél óta.

Az egyszeri meghallgatásból az lett, hogy mostmár napok óta ismét folyamatosan ezt hallgatom, vagy vissza-vissza térek hozzá. Pedig néha már kezdem érezni, hogy a túl sokat hallgatott Schulze számok kezdenek veszíteni a varázsukból, ezért is próbálom óvni, hogy minél később, vagy egyáltalán ne történjen az, mint pl. a Pink Floyd Dark Side of the Moon-jával. Egyfajta zenei kiégés, amikor hiába hallgatom újra, már nem váltja ki ugyanazt az érzést, mint kezdetben.

Ahogyan a lángoló szerelem is átadja helyét idővel az érett szeretetnek, úgy a zenei rajongás is lecsendesedik. Tudom, hogy Schulzénál is el fog jönni ez az idő, és akkor majd el kell engedni és új irányokat nézni, de az, hogy a Nowhere now here-t még mindig nem unom meg és még mindig ugyanolyan erősen tud hatni rám, jelzi, hogy ez az idő még messze van.