Klaus Schulze zenei korszakai

Klaus Schulze hihetetlenül termékeny zeneszerző és előadó, folyamatosan bővülő és még egyáltalán nem lezárt életműve eddig 50 albumot (több, mint 140 CD-nyi anyag) tartalmaz.

Schulze pályája több korszakra osztható, változó minőségű munkákkal.

A kezdeti, kísérletező korszak az 1972-es Irrlicht-től az 1975-ös Picture Music-ig tart.Az első két album, az Irrlicht és a Cyborg (1973) erőteljes, bár a befogadása nagy türelmet igényel, ezzel szemben az 1974-es Blackdance és a korszakzáró Picture Music sokkal hallgathatóbb, de egyben laposabb is, néhol már-már unalomba fulladó.

Az Aranykor, az 1975-ös Timewindtől az 1978-ban megjelent "X"-ig terjed. Az összes, ebben az időben megjelent stúdióalbuma igazi mestermű (Moondawn, Body Love 1 és 2, Mirage), vannak olyan rajongók, akik igazándiból csak ezt a korszakot fogadják el a "nagy" Schulzénak, ami ezután következett, az szerintük már egy kiégett zenész unalomba fulladó önismétlése. Én ezzel nem értek teljes mértékben egyet, bár kétségkívül tény, hogy ehhez a korszakhoz én is bármikor szívesen térek vissza, annyira hibátlan alkotások ezek.

A digitális korszak a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején kezdődött, amikor a digitális szintetizátorok megjelenésével Schulze elhagyja az analóg eszközöket. Ez a korszak nekem már kevésbé tetszik, nincs olyan album, amelyik teljes egészében bejönne, de mindegyikről van egy-egy kiemelkedő szám (pl.a Dig It-ről (1978) a beszédes című Deatho of an analouge, és a pszichedelikus Synthasy, az Audentity-ről (1983) a Sebastian im Traum,  az 1988-as En=Trance-ról az FM Delight.


A kilencvenes években újabb irányváltás, de ezt a korszakot még nem ismerem, mert még nem tartok itt. Tehát folytatás pár év múlva.