Napi Schulze - szerda, szeptember 29.

A mai nap nem volt olyan erős, mint a tegnapi. Reggel folytattam az előző este félbehagyott Cyborg albumról a Conphara-t, de a gondolataim máshol jártak, úgyhogy most csak háttérzeneként funkcionált. Egyébként nekem ezzel sincs semmi bajom, főleg a városban nagyon jól ki tudja kapcsolni a zajokat, egy másvilágba teleportál, így nem kell foglalkoznom azzal, amiről legszívesebben nem vennék tudomást. A BKV utazóközönségének jelentős része tipikusan ebbe a kategóriába tartozik. Schulzéval jól ki lehet zárni őket, és mivel szinte teljesen instrumentális a zene, ezért simán lehet olvasni is.

Így teljes a kombó, felszállok a metróra, fülemben Schulze, kezemben könyv, olvasok, nem itt vagyok a koszos-büdös Budapesten, jórészt primitív és bunkó emberekkel körülvéve, hanem egy másik világban, vagy a könyv világában, vagy a zenéében, de máshol.

Na, ezért is szeretem nagyon Schulzét, mert a zenéje szinte mindig el tud teleportálni.

Munkahelyen ma nem hallgattam zenét, nem volt hozzá hangulatom. Hazafelé Moondawn-ról Floating és Mindphaser eleje, a durvulós rész előtt már hazaértem, a tengerzúgásos bevezetés mindenesetre jól esett.

Klaus Schulze zenei korszakai

Klaus Schulze hihetetlenül termékeny zeneszerző és előadó, folyamatosan bővülő és még egyáltalán nem lezárt életműve eddig 50 albumot (több, mint 140 CD-nyi anyag) tartalmaz.

Schulze pályája több korszakra osztható, változó minőségű munkákkal.

A kezdeti, kísérletező korszak az 1972-es Irrlicht-től az 1975-ös Picture Music-ig tart.Az első két album, az Irrlicht és a Cyborg (1973) erőteljes, bár a befogadása nagy türelmet igényel, ezzel szemben az 1974-es Blackdance és a korszakzáró Picture Music sokkal hallgathatóbb, de egyben laposabb is, néhol már-már unalomba fulladó.

Az Aranykor, az 1975-ös Timewindtől az 1978-ban megjelent "X"-ig terjed. Az összes, ebben az időben megjelent stúdióalbuma igazi mestermű (Moondawn, Body Love 1 és 2, Mirage), vannak olyan rajongók, akik igazándiból csak ezt a korszakot fogadják el a "nagy" Schulzénak, ami ezután következett, az szerintük már egy kiégett zenész unalomba fulladó önismétlése. Én ezzel nem értek teljes mértékben egyet, bár kétségkívül tény, hogy ehhez a korszakhoz én is bármikor szívesen térek vissza, annyira hibátlan alkotások ezek.

A digitális korszak a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején kezdődött, amikor a digitális szintetizátorok megjelenésével Schulze elhagyja az analóg eszközöket. Ez a korszak nekem már kevésbé tetszik, nincs olyan album, amelyik teljes egészében bejönne, de mindegyikről van egy-egy kiemelkedő szám (pl.a Dig It-ről (1978) a beszédes című Deatho of an analouge, és a pszichedelikus Synthasy, az Audentity-ről (1983) a Sebastian im Traum,  az 1988-as En=Trance-ról az FM Delight.


A kilencvenes években újabb irányváltás, de ezt a korszakot még nem ismerem, mert még nem tartok itt. Tehát folytatás pár év múlva.

Napi Schulze - kedd, szeptember 29.

Reggel jógába menet a Wahnfried 1883-at hallgattam a Timewind albumról. Talán ez Schulze egyik legjobb száma, egy igazi himnusz. A mellékelt rövidített YouTube videók közel sem tudják visszaadni azt a hangulatot, amit a teljes szám végighallgatása közben át lehet élni. Reggel van, kellemes álom-ébrenlét között lebegek, az idő enyhén hűvös, reggeli félhomály, nyugodt-kiegyensúlyozott, emelkedett lelkiállapot, ideális választás volt.



Jóga után munkába menet szintén a Timewindről a Bayreuth Return ment, nem kevésbé jó, mint a Wahnfried. Kár, hogy ezen az albumon csak ez a két szám található, mert Schulzénél innen veszi kezdetét az Aranykor, ami egészen a 78-as X albumig tart.

A munkahelyen felfedeztem egy új gyöngyszemet a Jubilee Edition-ről:

Faster than lightning, (CD 17), a szám végén egy elég hátborzongató sikoltásos rész, többször is meghallgattam, annyira furcsa volt.

Később a Body Love 2-ről (ez a Timewind után a második kedvenc albumom!) a korábban nem annyira kedvelt Moogetique-et tettem repeatre, kb. tízszer hallgattam meg, kellemes féltranszot előidézve.

Hazafelé jövet a nemrégiben felfedezett zseniális Cyborg bonus tracket, a But Beutiful-t hallgattam. Schulzénál az a jó, hogy az újonnan kiadott CD-kre felrakott bonus trackekre is érdemes odafigyelni, mert igazi gyöngyszemek találhatók köztük.

Erős nap volt ez a mai.

Napi Schulze hallgatás

Munkába menet és hazajövet a Jubilee Edition 7-es CD-jéről a Ballet Pour le Doctor Faustust-t hallgattam, ez egy 1978-as stúdiófelvétel. 78-ban jelent meg az "X" album, és egyben ez az év sokak számára a schulzei "aranykor" vége. Ezzel nagyjából én is egyetértek. A Faustus is elég megosztó szám számomra, van, amikor idegesít a zaklatottsága, máskor kifejezetten jól jön. Most éppen olyan hangulatban voltam, amihez pont illett.

A munkahelyen egy darabig hasonló okokból kifolyólag a Dune-t hallgattam, de ott már kifejezetten idegesített, úgyhogy egy idő után inkább kikapcsoltam. A Dune album két száma pontosan olyan, mint a Frank Herbert-féle könyv: jó-jó, de valahogy nem az igazi. Általában akkor hallgatom, ha nincs túl jó kedvem, és nem akarom a jó számokat "elpazarolni" erre a hangulatomra.

Bevezető. Miről tervezem szólni a Klaus Schulze blogot?

Másfél éve tartó Klaus Schulze mániám egyik egyenesági következményeként értékelem, hogy Schulze blogot is indítottam. Hogy minek? Ismét csak magamnak. Bár szeretnék, de jó zenekritikát írni nem tudok, így marad a szubjektív benyomás, élmény megosztása önmagammal a neten. Mondjuk értelmetlenül áradozó, kritikátlan rajongói blogot sem szeretnék vezetni, úgyhogy majd szépen megkeresem a komolykodó kritika-szerűség és a laikus befogadás közötti egyensúlyt.

Az biztos, hogy tervezem a végighallgatott Edition-ök értékelését, mert ezekből annyi van, hogy ember legyen a talpán, aki emlékszik rájuk, és vannak köztük igazán gyöngyszemek.

Utána persze minden albumról igyekszem megírni a véleményem, amelyet ismét csak az nehezít, hogy az életmű bő egyharmadánál sem tartok, és meg is torpantam a nyolcvanas évek elején, mert a digitális korszakába lépett Schulze anyagok közül egyre nehezebb megtalálni azt, ami az én ízlésemnek megfelel, tehát vissza-visszatérek a nagy klasszikusokhoz, illetve az Editionökhöz.

És akkor még nem is beszéltünk a modern munkásságáról, a pár éve tartó Lisa Gerrard-os kollaborációról, a Dark Side sorozatról, a két Contemporary Works-ről, stb.

Aztán persze lesz még toplista, kezdőknek ajánlott számok, évszakhoz/hangulathoz illő zene, Schulze és meditáció, Schulze és jóga, Schulze és munka, Schulze és utazás (bkv), Schulze és utazás (elmében), Schulze és szex (az nem lesz, mert párom utálja (mármint Schulzét :-D)), Schulze és vezetés, és még ami eszembe jut.

Addig is ízelítőnek egy kis lebegés (Floating) Schulzéval a legendás Moondawn albumról::