Ha már az előző posztomban megemlítettem a
Pink Floyd legendás
Dark Side of the Moon-ját, le is töltöttem az mp3 lejátszómra, letesztelni, tényleg elmúlt-e a varázs. Igen és nem. Annyiból elmúlt, hogy nem volt kedvem végighallgatni az egészet, csak a csúcspontokra voltam kíváncsi, szóval pörgettem a számokat, így megmaradt a
Breathe, a
Time és a
Money. A Time gitárszólójánál viszont pontosan ugyanúgy lett libabőrös a hátam, mint tíz évvel ezelőtt és a Money is igencsak előhozta a kellemes emlékeket. Ez jó, ennek örülök. Néha jó újra elővenni, még akkor is, ha utána gyorsan visszatérek Schulzéhoz.
A másik zenei kitekintés a
Tangerine Dream. Két okból: mert jó zene és mert Schulze is itt kezdte. Korábban már próbáltam hallgatni, de akkor még annyira erős volt a Schulze-varázs, hogy félretettem, most jött el az ideje a nyitásnak. Így letöltöttem a korai évekből pár albumot, egyelőre csak a
Ricochet-et hallgatom, mégpedig azért, mert egyik kedvenc ProgArchive-os Schulze
kritikusomnak ez a választott nickneve. Nem rossz, erős atmoszférája van, de kicsit még mindig Schulzét keresem benne, mert ugye ezt a zenét tudatosan választottam, ezért azt várom, hogy minél jobban hasonlítson Schulzéra. A későbbi TD albumokról olyan lesújtó kritikákat írtak, hogy azokat valószínűleg kihagyom, de néhány korait még biztos kipróbálok. Természetesen azt is, amiben Schulze is játszott.
És mindezek mellett folyamatosan
Body Love 2,
Nowhere now here,
Stardancer II,
Moogetique (repeatra rakva, órákig)...
