Mirage napok

Erre vártam egész nyáron. Itt a tél, az igazi, havazós, fagyos, hideg tél. Reggel hatkor a buszra várva, miközben átjár a szél nincs is feelingesebb, mint amikor megszólal a Velvet Voyage, aztán mire eljutok a metróig (mert a buszon gyakran van ugyanúgy fagypont alatti hőmérséklet) és lehet kicsit felmelegedni elindul a Crystal Lake, ez az, ez az igazi, klasszikus, megunhatatlan, nagy Klaus Schulze.

Hazafelé pedig Timewind/Moondawn kombót hallgatok. Kb. négy hónapja nem frissítettem már a számokat a mobilomon, azért lassan ideje lenne, mert az Ultimate Edition-ök annyira nem jönnek be, nem rosszak, de ennyi elég volt, most jöhet más.

PTO

Munkahelyen, munka közben: P.T.O. az első Body Love-ról. Kezdem megkedvelni, eddig sosem jött be igazán, elnyomta a Stardancer és persze a Body Love 2.

Ideges, feszült, rossz hangulatra: Cyborg

Ha rossz a kedvem, vagy ideges vagyok, a korai zaklatottabb Schulze albumok pompás stresszoldók: Irrlicht, Cyborg, ezeket hallgatva valahogy átmegy belőlem a feszültség a zenébe, majd ott feloldódik és távozik.

Itt a hó, újra Mirage!

Erre vártam év eleje óta és mennyire megérte és mennyire illik a Mirage album ehhez az időhöz! Ráadásul még csak a Velvet Voyage-t hallgattam, a Crystal Lake-ig el sem jutottam. Általában ha BKV-vel megyek, akkor olvasok is útközben és ilyenkor csak háttérzenének használom Schulzét, nade a Mirage egy olyan album, amivel ezt nem lehet megtenni, annyira magával ragad a hangulata.

Szombat reggeli zene: Blackdance

Ez az album csak FLAC-ban van meg, és még lusta voltam átkonvertálni MP3-ba, így csak otthon tudom hallgatni, ami jó, mert így megőrzi frissességét. Bár ez egy korai album és stílusában eltér az Irrlicht-től vagy a Cyborg-tól, mégis nagyon tetszik, a vokális részeket kivéve. De a legjobb ezen az albumon a második bónusztrack, a Synthies Have (no) Balls? című opusz. Hát igen, ez ismét Schulze tréfáskedvű címadásának egyik példánya (áldozat?). Jó, mondjuk alapjaiban nem gáz szerintem, a Dark Side néha már erőltetett címeivel nem ér fel, de azért furi. A képek és főleg az interjúi alapján Schulze elég komoly embernek tűnik, úgyhogy kicsit kilóg a képből ez a címadás, dehát ő tudja. Német humor. Biztos mi nem értjük.

Visszatérve a számra: a végén a lassulás az pontosan olyan élmény, mint amikor elkezd hatni a fű és belassul a világ, csak mindezt drog nélkül. Jó, nem?

'Nuff Said

Amikor nincs kedvem semmi 'komolyabb' Schulzéhez, de mást sem akarok hallgatni, akkor jön kapóra a Jubilee Edition 25-ös CD-jén található, több, mint egy órás 'Nuff Said. Ez az a fajta kellemes háttérzene, amit egyébként  annyira nem szeretek, ha más lenne az előadó, akkor biztos, hogy nem hallgatnám végig, így is van pár vokális rész, ami nagyon idegesít, de mindezen hibái ellenére pont az ilyen schulzétlen hangulatokra tökéletesen megfelel.

Aztán ahogy egyre jobb kedvem lesz és megjön az ihlet, úgy lehet továbblépni, pl. ma a Constellation Andromeda-ra, a Dreams albumról.

Továbbra is takarékon ég a Schulze korszak. Másra viszont nem vágyom. Néha régi klasszikusokat hallgatok, de új nagy kedvenc még nincs a láthatáron.

Deschulzeizálódás

Az utóbbi hetekben a posztok gyakoriságának csökkenésével arányosan csökkent a zenehallgatás iránti kedvem. Persze még mindig Schulzét hallgatok, de inkább csak a külvilág zajainak elnyomására, annyira nem érdekel, mi szól. Vagyis pont annyira érdekel, hogy ne legyen klasszikus nagyon, amire figyelni kell. Pl. a Timewind-et ezért nem hallgatom. Ahhoz megfelelő hangulat kell. Esetleg Moondawn, illetve pár koncert felvétel az Ultimat Editionről, mostanában ezek mennek.

A Body Love-ot le is töröltem a lejátszóról. Mintahogyképpen a legtöbb Tangerine Dream cuccot is. Tegnap este kis kitekintésképp hallgattam a régi idők emlékére Steve Vai-t, Jeff Beck-et és persze Pink Floydot. Vai-t most ha lehet még giccsesebbnek tartom, dacára a technikai tudásának, Beck zenéje jó és elementáris, kár, hogy nem teljesen az én ízlésem, de sokkal hitelesebben tolja az energikus zenét, mint Vai bohóckodás. A Floyd meg ugye Floyd, az Echoes szólója a kétszázezredik meghallgatásra is lenyűgöz. Mondjuk mostanában nem is jutok tovább a Pompeii videón, szerintem a többi számot utoljára 3-4 éve hallgattam meg arról az albumról.

Tehát most ez az átmeneti időszak van, várom, hogy újra fellángoljon a Schulze láz. Szerintem amikor bejönnek az igaz fagyok és felkerül a Mirage a telefonomra, onnantól indul ismét az utazás...