The Legendary Pink Dots

Mostanában elég Schulze-mentes heteket élek, bár újabb zenét nem hallgatok, nincs aktuális kedvenc, a Tangerine Dream-et eléggé hamar meguntam, úgyhogy most régi kedvenceket veszek elő.

Egyik ilyen még a pszichedelikus korszakból (hehe) a The Legendary Pink Dots. A teljes életművet sosem hallgattam végig, csak a korai szakaszból és onnan is csak pár albumot ismerek, azokat, amiket még bohó ifjúkoromban sikerült megszereznem (még jóval az internet eljövetele előtt) és rongyosra hallgatnom.

Nos, így jópár év távlatából is még mindig ugyanannyira magával ragadó ez a zene, persze ebben nyilván az is közrejátszik, hogy elég sok kellemes emlék fűz hozzájuk.

Itt az egyik legjobb (a végén az induló az epic), a ProgArchives-on 5 csillagos Maria Dimension albumról a Pennies for Heaven.

Tangerine Dream és Pink Floyd kitekintés

Az utóbbi időben Schulze mellett ismét egyre több Floydot hallgatok, letöltöttem a teljes Dark Side albumot, valamint néhány korábbi koncertfelvételt (Meddled pl.), egész jók. De a legjobb, amit nemrég találtam a neten, valami kattant arc nyolc bites formában megírta a Dark Side-ot...vicces.



Tangerine Dreamtől már két album is van, ami tetszik: Stratosfear és Ricochet. Ezeket is sokat hallgatom.

Nameg Beatles-t. Ez utóbbi néha előjön nálam, akkor teljesen belemászik a fülembe és egy jó darabig ott is marad.

Amíg el nem jön az igazi tavasz, ezek lesznek a zenék. A meleg beköszöntével pedig a Mirage megy pihenni és felébred téli álmából a Body Love 2...

FM Delight

Már rég írtam. Lassan elmúlik a tél, jön a tavasz, jön a Body Love 2 vissza. Gondolhatnám, pedig nem, megint esett a hó, marad a Mirage. De még mennyire. Végighallgattam a Jubilee-ket, most a telefonra csak a legnagyobb Schulze-kat raktam rá, illetve pár újabbat, de az a baj, hogy ez az új telefonom olyan dög halkan játssza le pl. a ...Live... számait, hogy ha normál hangerővel beszélgetnek mellettem, már akkor sem hallok belőle semmit. Pedig milyen jó is lenne egy full Sense-re utazni...

Addig itt van ez, most ezt fogom shareolni facebookon:

Mirage napok

Erre vártam egész nyáron. Itt a tél, az igazi, havazós, fagyos, hideg tél. Reggel hatkor a buszra várva, miközben átjár a szél nincs is feelingesebb, mint amikor megszólal a Velvet Voyage, aztán mire eljutok a metróig (mert a buszon gyakran van ugyanúgy fagypont alatti hőmérséklet) és lehet kicsit felmelegedni elindul a Crystal Lake, ez az, ez az igazi, klasszikus, megunhatatlan, nagy Klaus Schulze.

Hazafelé pedig Timewind/Moondawn kombót hallgatok. Kb. négy hónapja nem frissítettem már a számokat a mobilomon, azért lassan ideje lenne, mert az Ultimate Edition-ök annyira nem jönnek be, nem rosszak, de ennyi elég volt, most jöhet más.

PTO

Munkahelyen, munka közben: P.T.O. az első Body Love-ról. Kezdem megkedvelni, eddig sosem jött be igazán, elnyomta a Stardancer és persze a Body Love 2.

Ideges, feszült, rossz hangulatra: Cyborg

Ha rossz a kedvem, vagy ideges vagyok, a korai zaklatottabb Schulze albumok pompás stresszoldók: Irrlicht, Cyborg, ezeket hallgatva valahogy átmegy belőlem a feszültség a zenébe, majd ott feloldódik és távozik.

Itt a hó, újra Mirage!

Erre vártam év eleje óta és mennyire megérte és mennyire illik a Mirage album ehhez az időhöz! Ráadásul még csak a Velvet Voyage-t hallgattam, a Crystal Lake-ig el sem jutottam. Általában ha BKV-vel megyek, akkor olvasok is útközben és ilyenkor csak háttérzenének használom Schulzét, nade a Mirage egy olyan album, amivel ezt nem lehet megtenni, annyira magával ragad a hangulata.