Timewind hazafelé az éjszakai buszon...

Enyhén ittas állapotban, egy átbulizott éjszaka után, felszállni az obligát jóéjt-gyrosz elfogyasztása után a kellemesen fűtött buszba és azonnal egy ilyen félig alvó-lebegő állapotba kerülni tökéletes helyzet Schulze legnagyobb albumának hallgatásához. Természetes, hogy csak a Timewind szólhat ilyenkor, pedig mostanában kitekintésként kicsit próbálkozom Tangerine Dream-mel, de az élet fontos pillanataiban CSAK Schulze szólhat :-)!

Napischulze: Timewind

Ebben a zorduló időben, a hóesés beköszöntéig szinte egyértelműen adja magát az, hogy Schulzétól a Timewind-et kell hallgatni, tökéletesen illik a reggeli és esti munkábamenős, szeles, esős, hideg, ködös hangulathoz.

Wahnfried, 1883:

Winter Schulze

Nos, ahogy ismét beköszöntött a tél, ismét elő lehet venni a "téli" Schulze albumokat. Nálam az aranykor egyik legkiemelkedőbb alkotása, a gyönyörűszép-meditatív Mirage album (ProgArchive kritika) a téli Schulze, emlékszem amikor idén januárban-februárban voltak a nagy fagyok meg a durva mínuszok, szólt a Crystal Lake illetve a Velvet Voyage, eszméletlen hangulatos volt. Annyira csak ahhoz az évszakhoz illett, hogy a tavasz beköszöntével félre is raktam az albumot és azóta nem is hallgattam.

Amint leesik az első hó, vagy mínuszba fordul a hőmérséklet, ismét eljön a Mirage csodálatos ideje.

Másfelől pedig amíg vissza nem tér a melegebb idő, parkolópályára állítom a legnagyobb kedvencem, a "tavaszi-nyári" hangulatú Nowhere now here-t a Body Love 2 albumról.

Timewind bonus trackek

Blogíráshoz nagyon jó háttérzene, de önmagában is megállja a helyét a legendás Timewind album újrakiadásakor mellékelt három bónusz szám, különösképp a több, mint fél órás Echoes of Time és a sajnos 'csak' 12 perces Solar Time. Teljesen jól beleillenek a hangulatba, bár letisztultabban szólnak, kevesebb érzelmi hullámzással, mint a két eredeti szám. Nem is értem, miért nincs még az mp3 lejátszómon.

Egyébként most nézem, hogy mekkora butaság már a honlapon azt a szöveget raknia Timewind mögé, hogy Amerikában azért tartják remekműnek, mert sokáig csak ezt az albumot ismerték...elég, ha a ProgArchives-os értékelést megnézzük, az öt csillag elég sokat elmond...

Megkezdem az Ultimate Edition hallgatását

Letöröltem a telefonomról az egy Vie de Réve-n kívül az összes Jubilee-t, és most töltődnek fel az Ultimate-ok, ez most 'csak' 11 CD-nyi anyagot jelent, szerintem októberre elegendő muníciót fog adni, az aranykor klasszikusai mellé.

Kedvenc ProgArchives kritikusaim

A progresszív zene kincsesbányájának tekinthető ProgArchives oldalon a következő szerzők Klaus Schulze kritikáját érdemes olvasni:

Richochet
ZowieZiggy
Neu!mann

A négy Edition (Silver, Historic, Jubilee, Ultimate)

Klaus Schulzénak négy nagy "Edition" válogatása jelent meg, ezeken részben élő koncertfelvételeket, részben kiadatlan stúdiófelvételeket hallhatunk.

Silver Edition (1993, 10 CD, főleg a 80-as évek)
Historic Edition (1995, 10 CD, a 70-es évek)
Jubilee Edition (1997, 25 CD, 70-es, 80-as évek)
Ultimate Edition (2000, 50 CD, de ez tartalmazza az első három Edition-t, plusz néhángy bónusz számot, például ezen található a YouTube-on sokáig egyetlen élő koncertfelvétel, a For Barry Graves)



Feltett szándékom, hogy végighallgatom az összeset. Ez annyiból nehéz, hogy Schulzénél egy szám általában 35-50 perc között mozog, de az Edition-ökön sok koncertfelvétel simán megvan egy-másfél órányi hosszúságú is. Mivel nekem a 80-as évekbeli digitális Schulze kevésbé jön be, ezért a Historic-kel kezdtem, és mára végeztem a Jubilee-vel, jövő héten kezdem az Ultimate-nek az ismeretlen CD-it, és végül egyszer átfutom a Silver-t is.

Jó, hogy Schulze kiadta ezeket a felvételeket, pedig az 1980-ban megjelentetett ...Live... CD után még azt nyilatkozta, hogy az lesz az egyetlen élő koncertfelvétele, ami hivatalosan is megjelenik. Még jó, hogy megváltoztatta az álláspontját.

Sőt, idén elkezdte újrakiadni az Edition-öket, La Via Electronique címen, csak hogy még nagyobb legyen a zűrzavar, a jövő zenetudósainak nagyobb örömére...